Nyomás alatt nem… de nyomás nélkül sem
Ma reggel néhány barátunkkal elkísértük Edgart, aki nemlegesen elbírált utazási kérvénye fellebbezését akarta beadni. Az Igazságügyi Titkárságtól csak pár lépésre van a Bevándorlási és Utazási Hivatal, melyet jól ismerek, mivel egy évvel ezelőtt én is beadtam egy hasonló kérvényt, amelyre jött az a bizonyos “egyelőre nem utazhatok” válasz. A Belügyminisztériumhoz tartozó iroda élőképét egyenruhás hivatalnokok és ügyük kedvező elbírálásában reménykedő, csendes emberek alkotják.
Az országon belül és kívül élő kubaiak összegyűjtött aláírásait átadtuk az ügyeletesnek, aki megerősítette, hogy onnantól kezdve hatvan nap áll rendelkezésükre a válaszhoz. Pénteken két ‘Sección 21′-es ember azt “javasolta” Edgarnak, hogy ne menjen el oda, ahova ma mentünk. Mondták neki, hogyha nyugton marad, még augusztus előtt megkapja az utazási engedélyt. A két tag hozzátette, hogy az Edgar által folytatott éhségsztrájk után, a bevándorlásiak nem “cselekedhetnek nyomás alatt”, mert úgy nézne ki, mintha kényszer hatására engedélyezték volna az utazását.
Mintha az lenne a mindennapos gyakorlat, hogy mi polgárok nyomást gyakorlunk a hatóságokra, amelynek hatására aztán a politikusok megváltoztatnák döntéseiket! Pontosan azért töltik be pozícióikat, hogy eleget tegyenek az állampolgári kéréseknek. Nem mondták még elégszer és elegen, hogy a ki- és beutazások engedélyeztetését fel kéne már végre függeszteni? Minek kellene még ahhoz történni, hogy végre élhessünk az utazási jogainkkal?