Optimisták
2007 közepén Julito azt bizonygatta, hogy augusztus előtt egy félkiló disznóhús tíz pesoba fog kerülni, ami egy munkás napi átlagkerestével egyenlő. Mivel jóslata nem teljesült be, tavaly januárban azzal ugrattam, mondaná meg napra pontosan, hogy mikor lesz végre olcsóbb a hús. Az arcáról soha el nem múló mosolyával a nyári hónapokra ígérte az árcsökkenést. A hurrikánok elvonultával szomszédom előrejelzése keserű próféciává változott. Mivel ezután több hétig nem találkoztunk, nem tudtam felróni neki, hogy mekkorát tévedett.
Tegnap Julito feljött hozzánk beszélgetni. Kisebbik lánya, nővére nyomdokaiba lépve, egy külföldi fellépéséről nem jött vissza, disszidált. A két testvér az Egyesült Államok egyik népes városában él most, ám az apa nem szomorú az elválás miatt, mert örül lányai ígéretes jövőjének. A nappalinkban Julito megvallotta, hogy feleségével szeretnének a gyerekek után menni. “Ott sokkal nagyobb hasznunkat vennék”, mondta olyan hangon, amelyből érezni lehetett, hogy a döntést már régen meghozta.
Majdnem megkérdeztem tőle, hogy az utazással nem akarna-e addig várni, amíg le nem viszik a hús árát. De tudom, hogy a szülők elvesztik a humorérzéküket, ha a gyerekükről van szó, így inkább nem hoztam szóba optimista jóslatait. Megbocsátottam neki, hogy az előrejelzéseivel fárasztott, és azt is, hogy pesszimistának titulált, amikor hitetlenségemnek adtam hangot. Később Bostonban talán olvasni fogja ezt a blogot, és egy emailben megírja majd, hogy valójában sosem hitt semmiben, és ugyanolyan szkeptikus volt végig, mint én.