Öt év
Elfogyott a csokoládé! – kiabálták a barátaim, amikor kinyitottam nekik az ajtót 2006-ban, azon a bizonyos július 31-i estén. Ezzel az improvizált jelszóval a Fidel Castro által kezdeményezett utolsó intézkedési tervre utaltak, miszerint a kubai polgárok jegyrendszerre kapott élelmiszerei közé felveszik a csokoládét is. Amikor megnyomták a csengőt, két nap volt még augusztusig, és Carlos Valenciaga* már felolvasta a tévében azt a váratlan beszédet, amiben a Legfelsőbb Vezető betegségét jelentették be. Az Állami Tanács fényei szokatlan módon égve maradtak, és egyöntetű csend borult a városra. Nálunk azon a hosszúra nyúlt hajnalon senki nem tudta lecsukni a szemét.
Amikor a második pohár rum is elfogyott, a barátaink elkezdék mondani, hányszor színezték már ki fejben azt a napot, hányszor jósolták már meg azt a hírt. A férfi énekes volt, a nő tévés producer. Akkor, amikor megszülettek, majd felnőtté válásuk ideje is alatt végig, ugyanaz az állami vezető volt hatalmon. Aki meghatározta életük legapróbb részleteit is. Hallgattam őket, és meglepett, mennyi minden van lefojtva bennük; mennyi, a jövőre vonatkozó vágy szakadt fel belőlük. Valószínűleg felszabadultabbnak érezték magukat a bejelentés után. Az idő aztán megértettte velük, hogy mialatt mi a jövőről fecsegtünk, mások azon dolgoztak, hogy az ezután bekövetkező történések kontroll alatt maradjanak, méghozzá alapos kontroll alatt.
Öt évvel később az országot ’vérségi úton’ teljes mértékben átruházták. Raul Castro megkapott örökségbe egy nemzetet; a bevételi forrásaival, a problémáival és a lakosságával együtt. Minden, amit az elmúlt öt évben csinált, azt a kőkeményen elhatározott célt szolgálta, hogy megtartsa azt családi pozíciót, amit a bátyja hagyományozott rá. Lassú, felemás és felszínes reformjai jelzik, hogy érzi, haszonélvezője egy rábízott örökségnek. És a barátaim? – kérdezhetnék Önök. Nos, ők ijedten visszavonultak, amikor megértették, hogy a fiatalabb testvér kormányzása alatt az elnyomás folytatódik, és a véleménynyilvánítás büntetése továbbra is érvényben van. Soha többet nem csöngettek az ajtómon, és nem léptek be oda, ahova 2006-ban olyan hangosan kiabálva érkeztek, azt gondolva, hogy a jövő elkezdődött.
*Fidel Castro személyi titkára
ford.: i.