Személyes tragédiák
Mennyi dráma övezi az Aerocaribbian 833-as járatának áldozatait. A nevek hasonlósága az utaslistán arra utal, hogy szülők és gyermekek, testvérek, párok gyermekeikkel együtt vesztek oda. Emlékszem, hogy a ma reggeli hírekben említett nevek közt van egy japán turistáé is, aki szintén életét vesztette többezer mérföldre egy másik, olyannyira más szigetttől, mint a miénk. Állandóan rá kell gondolnom és a többiekre akik a gépen haltak meg ami egy út, egy híd, egy autópálya is lehetett volna de egyikből sem az utolsó.
Mindegyik 40 kubai utas mögött álló tragédia hatalmas. A halálba vivő jegyet 3 hónappal a az indulásuk előtt vették meg és hosszú sorokat álltak végig hogy beszálljanak egy olyan szállítójárműre ami ebben az országbanritka és rendkívül drága. Valószínűleg megkönnyebbültek, tudva, hogy az utat Santiago de Cuba-ból Havanna-ba egy kicsit kevésbé kaotikus módon fogják megtenni mintha az állami vonattársaságal utaznának. Jelenlétük azon a ATR 72/212-esen áldozatok sorának végeredménye volt, amelyeket akkor kezdtek meghozni amikor szükségessé vált számukra vagy csak vágytak rá, hogy Kubán belül utazzanak és csak akkor értek volna véget ha megérkeztek úticéljukhoz.
Tudjuk, hogy szerencsétlenségek bármikor bekövetkezhetnek. De nehéz feldolgozni azt, hogy röviddel azután, hogy néhány ember felment egy repülőhöz vezető lépcsőn, nevüket ünnepélyes hangon olvassák fel az állami televízióban. Újra meg újra felidézem a lehetséges családi ölelés képét ami megérkezéskor várta volna őket, az anyáét, aki Buenos Aires-ben vagy Amsterdam-ban tudta meg, hogy fia nem fog hazatérni, vagy a pilótafeleségéét amint elbúcsúzik azt gondolva - mint mindig -hogy férje hamarosan megint hazajön. Ezek a személyes tragédiák, az egyéni drámák amelyek abban a pillanatban kezdenek el formálódni amikor a gép a földbe csapódott.
Fordította: Balázs