Olivia
Miguel elhagyta az országot, mert hiába várt egy nemet váltó műtétre és mert tudta, hogy soha nem kap majd az addiginál jobb munkát. Vörös parókáját odaadta egy barátjának, aki ugyanabban a kórházban dolgozott, ahol ő, és feketén eladta a szobát, amelyben lakott. Aznap, amikor a kiutazási kérvényét beadta, öltönyt és nyakkendőt vett fel, aminek láttán a tükör előtt hangos nevetésben tört ki. A hivatalban igyekezett kezét a nadrágja élén nyugtatni, nehogy a homofóbia miatt az utolsó pillanatban tagadják meg tőle az engedélyt.
Még azelőtt sikerült kijutnia az országból, hogy a kubaiak elől lezárták volna az Ecuadorba utazás lehetőségét. Az övé volt annak a 700 vegyesházasságnak az egyike, amelyek főként azért köttettek, hogy a kubai fél megszerezhesse a dél-amerikai ország állampolgárságát. Miguel 6 ezer dollárt fizetett, amiért cserébe elvehetett egy quito-i lányt, akit alig pár órája ismert. Csinált hamis nászutas képeket, lefizetett egy közegészségügyi hivatalnokot a házasság jóváhagyásáért, és még csúszópénzt is adott, hogy a kiutazási engedély ne késsen túl sokat. Annak tettette magát, ami nem volt, de nem esett nehezére, mert azok, akik a szigeten születtek, megtanulják hamar, hogy álarcot kell viselniük.
Most nehéz napok várnak rá, mert az ecuadori rendőrség nekiállt ellenőrizni azt a 37 ezer kubait, akik az utóbbi években vándoroltak ki Ecuadorba. De nem fél. Azok közé a melegek közé tartozik, akiket hazájukban már többször bepofoztak egy rendőrautóba és néhány éve eleve megfigyelés alatt állt ellenzéki véleménye miatt. Miután megtapasztalta a cenzúra késének mindkét élét, már nem nagyon ijed meg semmitől. Ha kihallgatásra kerül a sor - már persze csak ha behívják -, felveszi azt a piros ruhát, amit mindig is szeretett volna itthon hordani. Senki sem fogja megakadályozni, hogy a kihallgatás alatt gesztikuláljon, mert Miguel már nem az, aki régen volt, hanem az, aki lenni szeretett volna: Olivia.